Alsózellő

Alsózellő a Nógrádszentpéteri-dombság déli részén, a Sztracini-patak völgyében, 183 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagykürtöstől 10 km-re délkeletre, Losonctól 29 km-re délnyugatra, Szécsénytől 16 km-re északnyugatra. Határa 170-295 méter magasságban húzódó dombvidék, legmagasabb pontja Alsózellő, Felsőzellő és Bussa hármashatáránál, a Kőrös-hegyen található. Délkeleten, Bussa határánál a Várhegy (Hradný vrch) 277 méterig magasodik. 2010-ben területének 54,8 %-át (496 ha) szántóföld, 19,3 %-át (175 ha) rét- és legelő, és 18,3 %-át pedig erdő (168 ha) foglalta el. Egykor jelentős szőlőtermesztése mára szinte teljesen megszűnt (1874-ben 38 hektárt, 2011-ben már csak 1 hektárt foglaltak el a szőlők). Belterülete 29 hektárt foglal el, külterületi lakott helye nincs, a falutól délre fekvő egykori Pástpuszta 1950 után elpusztult. Elsősorban tölgyesekből álló erdei délkeleten és nyugati határa mentén összpontosulnak, területük az 1870-es évek óta (ekkor még 310 hektárra terjedtek ki) a felére csökkent. Délről Galábocs, délnyugatról Óvár, nyugatról Kishalom és Nagyhalom, északkeletről Felsőzellő, délkeletről pedig Bussa és Csalár községekkel határos. Áthalad rajta a Bussát (4 km) Nagyhalmon (4,5 km) keresztül Kiskürtössel (8 km) összekötő 2602-es országút és a Losoncot Nagykürtössel összekötő, 1992 óta csak teherszállításra használt vasútvonal. A 2611-es út Galáboccsal (4,5 km), a 2614-es út pedig Óvárral (5 km) teremt összeköttetést.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Szécsényi járásához tartozott. A csehszlovák közigazgatásban 1960-ig a Kékkői, 1960-1968 között a Losonci, 1968 után pedig a Nagykürtösi járáshoz tartozott. 1939-44 között a Szlovák Államhoz csatolták (Garammenti megye, Kékkői járás). Területe (9,05 km²) az elmúlt évszázad során csak minimális mértékben változott (1910/21: 9,07 km²).

Népesség

Alsózellő a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő, szlovák lakosságú község. 2011-ben 291 lakosa volt, melynek 84,9 %-a volt szlovák és 3,4 %-a (10 fő) magyar nemzetiségű. 2013-ban a lakosság 15,8 %-a tartozott a roma etnikumhoz. Az elmúlt száz év során népességingadozásaival együtt is aprófalu maradt, 1890-1921 között 389 főről 301-re csökkent, majd 1961-ig újra 385 főre nőtt népessége. 1961-1991 között folyamatos csökkenéssel népességének 37,4 %-kát elveszítette, az 1991-2011 közötti időszakban ez a folyamat megfordult és mintegy egyötödével nőtt a lakosság száma (241 főről 291-re). 2017-ben 289 lakosa volt. A 20. század első feléig jelentősebb számú magyar lakosság is élt a községben, 1880-ban lakosságának 28,8 %-a, 1910-ben 24,2 %-a volt magyar anyanyelvű, 1921-ben 12,0 %-a, 1930-ban már csak 4,5 %-a vallotta magyarnak magát. A község évszázadokon át evangélikus többségű volt, 1921-ben lakosságának négyötöde (80,4 %) volt evangélikus és 18,6 %-a római katolikus vallású. 2011-re már a római katolikusok alkottak többséget (52,9 %), az evangélikusok aránya 25,8 %-ra csökkent. Népsűrűsége (2011-ben 32,5 fő/km²) még az alacsony járási átlagtól is elmarad.

Történelem

Zellő település nevét a magyar szőlő szóból származtatják, feltehetőleg a 13. században keletkezett, első írásos említését 1245-ben „Zeleu” alakban találjuk. Alsózellő különálló településként („Olsouzele”) 1307-ben tűnik fel először, a következő évben „Inferior Zele” alakban említik. Első birtokosa a Kacsics nemzetség volt, majd a Balassák ősének, Bettér comesnek a birtokába került. Eredetileg Szent Simonnak és Júdának szentelt temploma a 14. század közepén épült. A 20. század elejéig használt Kiszellő név 1480-ból adatolható először („Kyszelew” alakban). A középkorban Alsószellő határában állt az elsőként 1265-ben „Verebuna” néven említett Verbenye falu is. A 15-16. században a falu a szécsényi uradalom része volt. 1554-1593 között a török hódoltsági területhez tartozott, a monda szerint ekkor jelölték ki a törökök a határt Kis- és Nagyzellő között. Az 1554-es összeírásban 18 háztartással szerepelt. Lakossága a 17. század első harmadában evangélikus hitre tért. 1667-ben ismét a töröknek adózott a falu. 1688-ban még 90 lakosa volt, az 1710-es pestisjárványban azonban csaknem teljes lakossága kipusztult. A 18. század elejére elnéptelenedett falut részben szlovákokkal telepítették újra. 1715-ben hat magyar, 1720-ben három szlovák és két magyar háztartást írtak itt össze. A 18. század közepén a nándori Bene és a Radványi családok, 1770-ben a Prónay és a Csemiczky családok voltak a falu fő birtokosai, ekkor evangélikus iskola is működött itt, 20 diákkal. 1784-87-ben az első magyarországi népszámláláskor, a falunak 67 háza és 465 lakosa volt. A 19. század elején a falu a Nógrád megyei evangélikusok fontos központja volt, ekkor 22 település tartozott egyházi igazgatása alá (köztük Szécsény is). 1826-ban Prónay Pál és Ivánka Imre voltak a földesurai, mindkét család kúriát építtetett a faluban. 1828-ban 39 háza és 508 lakosa volt, lakói földműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. 1840 körül kezdődött meg határában a barnakőszén kitermelése, kezdetben aknából, majd 1877-től táróból. A termelés soha nem volt jelentős és a 20. század elejére meg is szűnt. 1851-ben 499 lakosának kilenctizede evangélikus vallású volt. A 19. század második felében jött létre a község határában Pástpuszta (1905-ben a Póstitelep nevet kapta). 1873-ban kétosztályos magyar tanítási nyelvű iskola létesült a községben. 1880-ban 344 lakosának kétharmada szlovák, több mint egynegyede pedig magyar anyanyelvű volt. Ekkor 55 ház állt a községben. 1886-ban a filoxérajárvány csaknem teljesen kipusztította Alsózellő szőlőit. A 20. század elején az Ivánka család és Tóth Imre voltak itt a legnagyobb birtokosok. 1905-ben kapta a korábbi Kiszellő helyett az Alsózellő nevet, de előbbiből származó szlovák neve („Malé Zlievce”) fennmaradt és 1920-ban ez vált a község hivatalos nevévé. 1920-ig Nógrád vármegye Szécsényi járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolták. 1919. májusában kis időre visszafoglalta a községet a magyar Vörös Hadsereg, de hamarosan megszilárdult a csehszlovák uralom. 1921-ben 301, 1930-ban 331 lakosa volt. 1923-ban a község agrársztrájk színhelye volt. 1938. novemberében az első bécsi döntés az új magyar-csehszlovák határt Alsózellő és Bussa között határozta meg, 1939. márciusában a határvonal véglegesítésekor a szomszédos Felsőzellő is Magyarországhoz került. Alsózellő 1939. márciusától 1944. decemberéig a fasiszta szlovák bábállam határközsége volt, Kis- és Nagyhalom kivételével valamennyi szomszédja Magyarországhoz tartozott ebben az időszakban. 1942-ben 80 háza és 337 lakosa volt. A község 1944. december végén szabadult fel. 1948-ban mezőgazdasági gépállomást létesítettek a községben. 1951-ben megépült a Losoncot a kishalomi szénbányákkal összekötő vasútvonal, melyen 1956-tól a személyforgalom is megindult, 1978-ban pedig Nagykürtösig hosszabbították meg. 1961-ben érte el népességének maximumát (385 fő) 1890 óta. Az 1960-as években felszámolták a község határában levő cigánytelepet. 1952-ben alakult mezőgazdasági szövetkezetét 1971-ben Felsőzellőével és Bussáéval egyesítették. Lakóinak nagy része az 1990-es évekig a nagykürtösi szénbányákban és a közeli nagyzellői kompresszorállomáson dolgozott.

Mai jelentősége

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem található. Evangélikus temploma eredetileg a 14. század közepén épült gótikus stílusban, 1633-ban reneszánsz, 1798-ban pedig barokk-klasszicista stílusban építették át. Tornyát is a 18. század végén emelték hozzá, kora barokk oltára 1663-ból, harangja 1754-ből való. A Prónay-kastély barokk kastélya 1709-ben épült, ma romos állapotban van. A községben még két 18. századi barokk-klasszicista kúria található. A Pataki-hegyen található Kálvária nagykeresztjét 2004-ben szentelték fel. A Várhegyen késő középkori föld-fa vár maradványait tárták fel.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Kis, és Nagy Zellő. Két tót faluk Nógrád Várm. földes Uraik az Esztergomi Érsekség, és Báró Prónay Uraság, lakosaik katolikusok, és evangelikusok, Kis Zellő a’ Nagynak filiája; határbéli földgyeik középszerűek.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Kis-Zellő, Nógrád m. tót-magyar f. 46 katholik., 449 evang. lak. Ékesitik ezen helységet az evang. tornyos templom, és a számos igen szép urasági épületek. Földje, legelője igen jó, de fő gazdagsága szőlőhegyében áll.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Alsózellő. (Előbb Kis-Zellő.) Az Ipoly és a Kürtös patak között fekvő kisközség, 65 házzal és 339 magyar és tót, evangélikus és róm. kath. lakossal. Postája Bussa, távírója és vasúti állomása Nógrádszakal. E helység már a tatárjárás utáni időben fennállott és eredetileg a Kacsics nemzetség birtoka volt. 1299-ben, midőn a váczi káptalan e helységet megbecsülteti, Bettér comesnek és fiainak, a Balassa család őseinek a birtokában találjuk. Bettér zólyomi főispán fiai ekkor nagybátyjuknak, Detre fia Mikónak engedték át, a ki viszont 1300-ban Dénes fiainak, Edőcsnek és Berkesnek adta cserébe. 1335-1482-ben Zellő néven említik az oklevelek. A török hódoltság alatt nem pusztult el; az 1598. évi adóösszeírásban Zekellő néven találjuk feljegyezve. 1667-ben Muharin és Murtazan szécsényi török főtisztek voltak a helység földesurai. 1715-ben hat, 1720-ban csak öt háztartást írtak itt össze és sajátságos, hogy míg 1715-ben az összeírt háztartások mind magyarok voltak, addig 1720-ban csupán kettő volt magyar, a többi pedig tót. A XVIII. század közepén a nándori Bene és a Radványi családok voltak a helység földesurai. Az 1754-55. évi összeírás szerint Sárközy Mátyás, György és Ádám laktak e helységben. Az 1770. évi úrbéri összeírás alkalmával Prónay Pál és a Csemiczky család volt a helység földesura, 1826-ban pedig Prónay Pál és Ivánka Imre. A Prónay család kastélyát Prónay Pál, Ivánkáét Ivánka Imre a XIX. század elején építette. Jelenleg Tóth Béla dr. és Ivánka György a helység legnagyobb birtokosai és az előbbi a Prónay-féle emeletes kastély tulajdonosa. Az ág. ev. templom az újabb időben épült. E helységhez tartozik Pásti-telep.

Helységnévtár

Zellő (Kis-) (Male Zlievce), rk. 65 Nagy-Zellő, ÁG. 272 Bánya, izr. 7 - .