Kisgéres

A község a Bodrogköz középső részén, a Karcsamelléken fekszik, Királyhelmectől 5 km-re délnyugatra, Sátoraljaújhelytől 30 km-re keletre. Áthalad rajta a Nagykövesdet (13,5 km) Királyhelmeccel összekötő országút, mellékút köti össze Perbenyikkel (4,4 km). Határán keresztülhalad a Sátoraljaújhely-Csap vasútvonal is, de megállóhelye nincs. Határa két, egymással össze nem függő kataszteri területből áll: Keresztúrpusztából (melynek legnagyobb része legelőként hasznosítható szikes puszta) és a tőle Nagygéres határával elválasztott Kisgéresből, melynek nagyobb része mezőgazdaságilag művelt terület. A falutól keletre terül el a község egyetlen fennmaradt erdeje, a részben Királyhelmechez tartozó Bozó-erdő. A falutól délre fekvő egykori Gyakar-erdőt a vasút építésekor kiirtották. Keresztúrpuszta kataszterét délről Nagygéres, délnyugatról (rövid szakaszon) Örös, nyugatról Szomotor és Bodrogszentmária, északról Rad és Szinyér, északkeletről pedig Bodrogszentes határolja. Kisgéres nyugatról Nagygéres és Bodrogszentes, északkeletről Királyhelmec, keletről Perbenyik, délről pedig Kisrozvágy, Semjén és Lácacséke községekkel határos. Déli határa egyben államhatárt alkot Szlovákia és Magyarország között.

Közigazgatás

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Bodrogközi járás). Területe (19,21 km²) az elmúlt száz év során nem változott, 55,9 %-át Kisgéres (10,73 km²), 44,1 %-át pedig Keresztúrpuszta (8,48 km²) katasztere alkotja.

Népesség

1910-ben 1245, 1921-ben 1205, 1938-ban pedig 1399, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. Népességének maximumát (1444 fő) 1970-ben érte el, azóta folyamatosan csökken lakoságszáma, 1991-2011 között lakosságának 10,4 %-át elveszítette (1241 főről 1112-re csökkent). A községet ma is csaknem kizárólag magyar nemzetiségűek lakják (2011-ben 93,4 %), a szlovákok aránya 1991-2011 között 1,9 %-ról 5,4 %-ra nőtt. A lakosság túlnyomó többsége református vallású (74,5 %), de kiugróan magas a jehovisták (11,3 %) részaránya is. A római katolikusok a lakosság 7,6 %-át alkotják. 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1921-ben 6,4 %, 1938-ban 5,4 %).

Történelem

A mai települést 1214-ben Királyhelmec határbejárási jegyzőkönyvében említik először „Gures” alakban. Keresztúrpuszta neve Christur elpusztult község nevét őrzi. Keresztúrt már 1214 előtt említik Huntó ispán birtokaként, ki azt Boleszló váci püspöknek adományozza. Később, egy 1263-as határjáró levélben is szerepelt. Az 1960-as években feltárt templomromok bizonyítják, hogy templomos falu volt. Kisgéres (Kysgeres) néven 1411-ben szerepel első ízben okiratban. Zemplén várának tartozéka volt, Gerus néven, melyet IV. Béla király Péter fiainak: Igenernek és Ambrusnak adományozott. 1403-tól a Pálócziaké. 1419-ben az Imreghi és más nemes családoké. 1489-től részben a leleszi prépostság faluja volt, részben a Perényi, Báthori, Daróczi és Károlyi családoké. A 16. század közepén lakói reformátusok lettek. Régi fatemploma a 18. században tönkrement, helyette 1772-ben építettek imaházat és iskolamesteri lakást. 1784-ben épült fel az új református templom, tornyát 1795-ben építették. 1787-ben 81 háza és 670 lakosa volt. 1828-ban 153 házában 1131 lakos élt. Lakói mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel és borászattal foglalkoztak. 1865-ben hatalmas tűzvész pusztított a faluban, melynek a templom is áldozatul esett. A következő évben mind a templomot, mind a tanítói lakot újjáépítették. 1890-ben és 1903-ban újabb tűzvészek pusztítottak. 1920-ig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. A trianoni határ megvonása után határközséggé vált. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1940-43-ban épült fel új településrésze az ún. Oncsa-telep, ezzel belterülete csaknem duplájára nőtt. 1944-ben zsidó lakosait (1938-ban 61 fő) koncentrációs táborba hurcolták. 1944. december 3-án mintegy 120 férfit hurcoltak a faluból szovjetunióbeli kényszermunkára. Mezőgazdasági szövetkezete 1953-ban alakult, 1960-ban a perbenyiki szövetkezettel egyesült, 1975-1990 között Örös, Nagygéres és Bodrogszentes EFSz-ével egyesítették.

Mai jelentősége

Kisgéres (bár gazdái nagyrészt Királyhelmec kataszterében művelnek szőlőt) elsősorban boráról híres, több száz éves, tufába mélyített pincesora országos nevezetességű. A községben négyosztályos magyar alapiskola és óvoda található. Református temploma 1795-ben épült klasszicista stílusban. A népi építészet számos emléke maradt fent a faluban. Határában két természetvédelmi terület (Kökörcsin-rét, Géresi rétek) biztosít védelmet ritka endemikus növényeknek (magyar és Zimmermann-kökörcsin, hernyópázsit).

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

Kis Géres. Magyar falu Zemplén Vármegyében, földes Ura a’ Lelészi Uradalom, lakosai reformátusok, fekszik Nagy Géresnek, és Királyi Helmetznek szomszédságában, határja két nyomásbéli felette nyirkos, melly jó búzát terem, erdője kitsiny, réttye kevés, lakosai Király Helmeczi szőlőben szoktak munkálódni. KERESZTÚR. Szabad puszta Zemplén Vármegy.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Kis-Géres, magyar falu, Zemplén vmegyében, Király-Helmeczhez nyugotra 1/2 mfdnyire: 3 római kath., 1072 ref., 6 zsidó lak. Ref. anyaszentegyház. Szántófölde 906 hold, s bő termékenységü; rétje, erdeje kevés. F. u. többen.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Kisgéres, bodrogközi magyar kisközség 263 házzal és 1354 református vallású lakossal. Postája és távírója Királyhelmecz, vasúti állomása Perbenyik. Már a leleszi prépostság alapító-levele említi Vitalis nevű birtokosát. 1214-ben még puszta volt s akkor nyerte a Kis jelzőt is. Ez időtájt Gyueres alakban találjuk feljegyezve. Zemplén várának tartozéka volt, melyet IV. Béla, Gerus néven, Péter fiainak: Agenak, Igenernek és Ambrusnak adományoz. Majd a XIII. században a Rozádiv család lesz az ura, de 1403-ban a Pálócziaké. 1419-ben Imreghi Andrást és Cseke Györgyöt, 1458-ban Pálóczi Lászlót, hét évvel később Bacskai Istvánt és Tárkányi Istvánt iktatják birtokba; de 1489-ben a leleszi prépostság is részesedik benne. 1505-ben Szennyesi Tamást, 1510-ben Bánffi Pétert, Eödönffi Imrét, Dobó Zsófiát, Gerendi Lászlót és Czékei Jánost találjuk itt. Az 1598-iki összeírás egyedül Báthory Istvánt említi birtokosául. Utána Nyáry István következett, de 1609-ben a Daróczyaknak is van benne részük. 1747-ben Dravetzky Lászlót, 1779-ben pedig Károlyi Antalt iktatják itt birtokba. Újabb korban s ezidőszerint is birtokosa a leleszi prépostság. 1868-ban, 69-ben, 90-ben és 1903-ban nagyobb tűzvész pusztított a községben. Református temploma 1758-ban épült. Ide tartoznak Viktor és Pusztakeresztúr tanyák, mely utóbbinak a neve Christur elpusztult község emlékét tartja fenn. Ez a község már 1214 előtt említtetik Huntó ispán birtokaként, ki azt Boleszló váczi püspöknek adományozza. Említve van azután egy 1263-iki határjáró-levélben is. Géres határában feküdt hajdan Bodoló község is, melyről már 1254-ben történik említés. A XV. század közepén a Sztritheieké és a Buttkai Bodaiaké. Tíz évvel később már praedium és Serédi Gáspár az ura. 1570-ben Kistárkányi Boda Ozsvátot és Móré Gáspárt, 15 évvel később pedig Joó Jánost iktatják birtokába. Ez időtájt Knini Boinithith Györgynek is van itt birtoka. Határában a Tatártemetés nevű dűlőhöz szájhagyomány fűződik, hogy t. i. Batu kán hordái itt gyilkolták volna rakásra az akkori környékbeli lakosságot. 21.9440851

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Kisgéres. Okleveles első nyomát 1214-ből találjuk Gyueres alakban. Ez időben még puszta és részben zempléni várbirtok, részben a leleszi prépostságé. IV. Béla Gerus néven Péter fiai: Agenak, Igenernek és Ambrusnak adományozza. A XIII. század végén a Rozadiv-családé, 1403-ban a Pálóczyaké, 1419-ben az Imreghi- és Cseke-családé, 1458-ban Pálóczy Lászlót, Bocskai Istvánt és a Tárkányicsaládot iktatják itt birtokba. Később a Szennyesi-, Bánffy-, Eödönffy-, Gerendi-, Czékei-familia, majd Báthory István, a Nyáriak, Daróczyak, Dravetzkyek és Károlyiak és részben ismét a leleszi prépostság kezére kerül. A hozzátartozó Keresztúrpuszta Christur hajdani község emlékét tartja fenn. E község a XIII. század elején Huntó ispán birtoka, majd a váci püspökség kapja. Géres határában feküdt egykor Bodoló község is, mely már a XV. században elpusztult volt. A Tatártemetés nevű dűlőhöz az a száj hagyomány fűződik, hogy a tatár hordák itt ölték halomra az akkori környékbeli lakosságot. A község magyar lakossága a cseh megszállás alatt sokat szenvedett A község területe 3338 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 1399.