Sajóháza

A település a Felső-Sajó völgyében, a Sajó jobb partján, az Ivagyó-hegy (Turecká, 954 m) keleti lábánál fekszik, a 67-es út és a Rozsnyó-Dobsina vasútvonal (megállóhely) mentén, Rozsnyó központjától 4 km-re északnyugatra. Egybeépült a tőle délre fekvő Rozsnyóbánya városrésszel. Délről Rozsnyó, nyugatról Rozsnyórudna, északról Betlér, keletről pedig Csucsom kataszterével határos. Területének mintegy felét erdő borítja.

Közigazgatás

1960-ig önálló község, azóta Rozsnyó városrésze és két kataszteri területének egyike. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a (változó területű) Rozsnyói járáshoz tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Rozsnyói járás), ebben az időszakban határközséggé vált, északi (Betlérrel közös) határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. 1960-ban Rozsnyóhoz csatolták. Területe 6,15 km², Rozsnyó területének 13,5 %-át alkotja, 1910-38-hoz képest (6,21 km²) csak minimális mértékben változott.

Népesség

Sajóháza a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1880-ban 489, 1910-ben 554, 1921-ben pedig 618, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1910-ben 29,6 %, 1921-ben 23 % volt. 1921-ben a lakosság 63,9 %-a volt római katolikus, 31,7 %-a pedig evangélikus vallású. Sajóháza városrésznek 2011-ben 481 állandó lakosa volt, itt élt Rozsnyó lakosságának 2,4 %-a.

Történelem

A települést a 14. század második felében alapították. Az esztergomi érsekség, majd 1776-tól a rozsnyói püspökség birtoka volt. 1412-ben mint bányásztelepülés kiváltságban részesült, mentesítést kapott a tized fizetése alól. Népessége az újkorban is szabad költözködésű volt. Az itt bányászott vasércet a közeli Rozsnyón dolgozták fel. Lakossága a középkorban szláv és német volt, mely az újkorban túlnyomó részében magyarrá vált, Rozsnyó megmagyarosodásával párhuzamosan. Bővebben

Mai jelentősége

Római katolikus harangtornya a 18. század végén épült klasszicista stílusban.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

NADABULA. Elegyes magyar falu Gömör Várm. földes Ura a’ Rozsnyói Püspök, lakosai külömbfélék, fekszik Rozsnyóhoz nem meszsze, és annak filiája, földgyének 2/3 része hegyes, és köves, piatzozása közel Rozsnyón, fája mind a’ két féle van, legelője nem épen elég, vas bánya is van határjában.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Nadabula, magyar-tót falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vmegyékben, ut. p. Rosnyóhoz 1/2 órányira a Sajó mellett: 126 kath., 715 evang. lak. Határa szűk, hegyes és kősziklás; de erdeje szép; a vasbányákban szorgalmatosan dolgozik. F. u. a rosnyói püspök.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Nadabula, sajóvölgyi magyar kisközség, 106 házzal és 550 róm. kath. vallású lakossal. 1414-ben Nadabolia néven az esztergomi érseké. Később a rozsnyói püspökség uradalmába jutott, mely itt ma is birtokos. Határában vaskő-bányák vannak, továbbá itt van Raxer Gyula papiranyag-gyára. Temploma nincs. Postája, távírója s vasúti állomása Rozsnyó.

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Sajóháza. A községhez tartozó külterületi lakott hely: Vasbánya. A község területe 1079 kat. hold. leiekszáma a visszacsatoláskor 739.