Andrásfalu

Történész, régész, bibliográfus, az MTA tagja.

Gimnáziumi tanulmányait Miskolcon végezte. Temesvárott volt joghallgató, amikor kitört az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc. Ekkor Pestre költözött, majd önkéntesnek jelentkezett a 13. honvédzászlóaljba és 17 csatában vett részt. 1849 júniusában hadnaggyá léptették elő, de szeptemberben osztrák fogságba esett. Temesvári börtönéből november végén sikerült megszöknie és egy évig bujkált, majd 1851-ben nagyapja andrásfalvi házában húzódott meg.

1853-ban mérnöki tanulmányokba fogott a pesti egyetemen, de nagyapja halála miatt félbehagyta és 1861-ig az andrásfalvi birtokon gazdálkodott, közben franciául, angolul, olaszul tanult és a hazai szláv nyelveket is elsajátította. Ekkoriban verseket is írogatott.

1867-ben Liptó vármegye főjegyzőjévé, 1875-ben alispánjává választották, de két év múlva megbuktatták.

1879-től 1893-ig az Országos Széchényi Könyvtár őreként működött. Az MTA 1880-ban tagjává választotta, de tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Földrajzi Társaságnak, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak, valamint az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak is. A Magyarországi Kárpát Egyesületnek (MKE) az indulásakor és még néhány évig aktív tagja, 1877–1880-ban alelnöke volt.

Elsősorban bibliográfiával foglalkozott, forráskiadványokat szerkesztett és adott közre, de turisztikai tárgyú cikkeket és Liptó vármegyét bemutató írásokat is publikált az MKE évkönyveiben.

Főbb művei: Liptó vármegye földtani térképe, 1873; Liptó vármegye őstermelése, 1877; Adatok a helynevek történetéhez, 1882; Az 1642. szőnyi béke története (okmánytárral), 1885; Budapest történetének irodalma 1493–1700, 1886; Széchenyi István gróf levelei I-III., 1889–1891; Maylád István, 1889; Liptó vármegye törzsökös családai, 1892.

Budapesten hunyt el 1900. március 23-án.