Barka

festő. A budapesti Mintarajziskolában tanult, mestere volt például Balló Ede, Székely Bertalan. Münchenben, Hollósy Simon magániskolájában és Azbe vezetésével képezte magát, majd Párizsban folytatta tanulmányait. 1897-től állított ki a Műcsarnokban. 1910-től Kassán élt. Trianon után Budapesten telepedett le, 1947-ben hunyt el.

Festőművész, lovaskatonák, csatajelenetek festője.

Nagyapja, Henryk Rheinfuss egy lengyelországi erdészlakban született és ez a körülmény meghatározta későbbi életútját is. Különböző uradalmakban erdészként működött és vándorlásai során egészen a mai Felvidékre jutott el és Barkán telepedett le. Házasságából négy gyermeke született: Henryk, aki később orvos lett; Viktor, aki katonai pályára lépett és tábornoki rangot ért el; Félix (1847–1907), Ede édesapja, aki folytatta apja mesterségét és Jászóváron, a premontrei prépostság uradalmában előbb erdész, majd főerdész és fővadászmester, végül jószágkormányzó lett. A negyedik testvér Viktória volt, aki egy katonatiszt felesége lett Bécsben.

A későbbi festő édesapja 1871-ben feleségül vette Werner Josephinát és ebből a házasságból két fiúgyermek jött a világra: Ede, a festő és Viktor (1876–1968).

Ede Jászóvárott kezdte iskoláit.

1883-tól a premontreiek rozsnyói gimnáziumában tanult és itt érettségizett 1891-ben. Rajztehetségét Telepy Sándor tanára ismerte fel és mélyítette el a tudását. Később is figyelemmel kísérte tanítványa pályáját.

1891-ben először Münchenbe ment, ahol Hollósy, majd Azbe tanítványa volt. Hollósy szűkebb munkatársai közé tartozott, vele együtt is lakott, mint fiatalabb munkatársa, nagy befolyással volt művészi fejlődésére és irányítása alatt fordult mindinkább a magyar nép és később a magyar katonaélet ábrázolása felé, melyhez úgyszólván élete végéig hű maradt. Az akkor müncheni klasszicista-akadémikus irányt művészetében – Hollósy hatása alatt is – mindinkább, ha akkor még nem is a plein-air- irányzat hatotta át, de a műterem helyett egyre gyakrabban a szabad természetben állította fel festőállványát és katona képeit is már ott festette.

Hazatérve Székely Bertalan tanítványai közé szegődött a Képzőművészeti Főiskolán. Szabad felfogásával a fiatalabb növendékek irányítója lett, s az akkori fiatal gárda vezetőjévé vált.

A Főiskola elvégzése után Kassán telepedett le, itt alkotta ismert kurucképeit, melyekkel a Műcsarnok állandó kiállítójaként hamarosan ismertté vált és elnyerte a Műcsarnok „Kitüntető elismerését”.

1897. június 29-én kötött házasságot gyermekkori szerelmével, Irene Schirnböckkel. Három fiuk született: 1898-ban ifj. Ede (1976-ban hunyt el); 1900-ban Viktor, aki Budapesten élt és 1992-ben halt meg; 1902-ben Félix, ő Cannesban halt meg 1987-ben.

1899-ben Kassán rajztanárként helyezkedett el a gimnáziumban, ahol 1922-ig működött. Tanártársa, majd pedig igazgatója, Szabó Adorján több portrét is rendelt nála, és mint II. Rákóczi Ferenc nagy tisztelője Rákóczi arcképét is megrendelte. Ekkortól számítható Lengyel–Rheinfuss vonzalma a kuruckori témák iránt.

A jászói erdészeti hivatalban, majd 1907-től a takarékpénztárban lógott Lengyel–Rheinfuss Ede édesapjának élethű portréja. Ez 1945 után Magyarországra került és jelenleg Tiszacsermelyben van.

1909-ben néhány kassai képzőművésszel – Halász–Hradil Elemérrel, Csordás Lajossal és másokkal – megalapította a Kassai Művésztelepet.

1910-től használta a Lengyel-Rheinfuss nevet, utalva lengyelországi gyökereire.

A lovas témákban és a csatajelenetekben legismertebb képe „Zászlóbontás a Beszkidekben”, ez Párizsban, a Petit Palais-ban található, s ezzel az elsők között került egy művével, mint magyar festő méltó és kitüntető elismeréshez. Számtalan történelmi képet (Rákóczi bevonulása Kassára, Ocskay árulása, Rákóczi udvara) festett, e képek közül több is külföldi, elsősorban amerikai műgyűjtők tulajdonában van.

Az első világháborúban mint hadifestő vett részt. 1916. január 10-én vette át a Nyílt parancsot és egészen a háború végéig harci képeket festett. Több műve nyomán tábori levelezőlapot nyomtattak, ezek közül a legismertebb az Első segély c. alkotása.

1922-ben felmondta kassai tanári állását és családjával Budapestre költözött. Ettől kezdve kizárólag a festészetnek élt és többnyire lovasképeket alkotott. Sok közéleti személy és ismert színésznő portréját is megfestette ezekben az években. Horthy Miklóst lóháton ülve ábrázolta.

A Független Művészek Társaságának az elnöke volt, s ugyanitt elnyerte a Táraság Aranyérmét. A húszas években párizsi tanulmányutat tett, ez új irányt szabott művészetének.

A II. világháború kitörését követően egyre többet betegeskedett, de fájdalmai ellenére kitartóan festett. 1942-ben már olyan gyenge volt, hogy az ecsetet és a palettát is másoknak kellett a kezébe adniuk. Nem sokkal halála előtt egykor tanítványa, Márai Sándor is felkereste és ő írta meg a nekrológját a Pesti Hírlapba.

Budapesten hunyt el 1942. november 9-én.