Bolyk

A község a Losonci-medence keleti részén, az Ipoly jobb partján, Losonctól 8 km-re keletre. Mellékutak kötik össze Losonccal, valamint az R2-es főúttal (2,5 km). Határa 180-220 méteres tengerszint feletti magasságban fekvű, túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt terület, erdeje nincs. Maga Bolyk falu az Ipolynál terül el, az 1948-ban létesült új településrész, Bolykitelep (Boľkovská osada) pedig a falutól 3,5 km-re nyugatra, a Losonc felé vezető út mentén. Nyugatról Losonc (losonci és losoncapátfalvi kataszter), északról Pinc, keletről Ipolynyitra, délről pedig Ipolygalsa határolja.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Nógrád vármegye Losonci járásához (1872-1883 között Füleki járásához) tartozott, Csehszlovákiához csatolása után pedig végig a (változó területű) Losonci járáshoz. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás). 1910-1938-hoz képest területe 2,2 %-al csökkent (11,24 km²-ről 10,99 km²-re).

Népesség

1910-ben 464, 1921-ben 466, 1938-ban pedig 491, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt. A (cseh)szlovákok aránya 1921-be 9,7 %, 1930-ban 15,9 % volt. 1946-ban a belső telepítések során szinóbányai szlovákokat telepítettek a községbe, magyar lakosságának nagy része reszlovakizált. A 20. század második felében alapvetően megváltozott etnikai összetétele és szlovák többségűvé vált (2011-ben 67,8 %). 1991-2011 között a gyorsuló asszimiláció révén a magyar nemzetiségűek aránya 33,1 %-ról 19,3 %-ra csökkent. A községben magas volt a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya (12,5 %) is. A lakosság 69,1 %-a római katolikus, 3,7 %-a pedig evangélikus vallású. Két településrésze közül az újonnan létesült Bolykitelep (374 fő, az összlakosság 57,5 %) népessége mára meghaladja Bolyk faluét (276 fő, 42,5 %).

Történelem

A falu a 12. században keletkezett, 1255-ben "Buchk" néven említették először. A 13. században a Kacsics-, majd a Zách-nemzetség birtokai közé tartozott, 1397-ben már plébániáját is említik az oklevelek. 1467-ben Divény várához és uradalmához tartozott, 1471-ben pedig már Somoskő várának és uradalmának tartozékai közé számították és ekkor a Guthi Országh és a Lossonczy családok birtokában találjuk. 1552-ben Egerben a falu szülötte Bolyki Tamás elesett a török ellen vívott harcban, nevét viseli az egri vár egyik bástyája. A 16. század második felében kis ideig török megszállás alá került, de más falvakkal ellentétben nem pusztult el. 1715-ben 13 magyar, 1720-ban 17 magyar háztartást vettek fel itt az összeírásba. Első iskolája 1740-ben épült, majd 1867-ben Szentmiklóssy Klára adományából új iskolaépületet létesítettek. 1802-ben nagy tűzvész pusztított itt. A 19. század végén a mezőgazdasági jellegű községben uradalmi malom is működött. 1905-ig Ipolybolyk néven szerepelt, ekkor állapították meg a Bolyk hivatalos nevet (1920-tól Boľkovce). 1920-ig Nógrád vármegye Losonci járásához tartozott. 1927-ben új iskola, 1935-ben kultúrház létesült. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944-45 fordulóján súlyos harcok színtere. 1946-ban Szinóbányáról és Parlagosról szlovák kolonisták települtek a községbe.

Mai jelentősége

A községben (Bolykitelepen) szlovák nevelési nyelvű óvoda található. Határában létesítették a 20. század második felében Losonc városi repülőterét. Szent Dénesnek szentelt római katolikus templomát a 18. század végén Katona István helyi születésű történetíró építtette klasszicista stílusban. Bolykitelep Fatima Szűzanyának szentelt temploma a közelmúltban épült.

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

BOLYK. Bolkovce. Jó nagy magyar falu Nógrád Vármegyében, fekszik Ipoly vize mellett, birtokosai több Uraságok, lakosai katolikusok, határbélyi földgye kiváltképen termékeny, legelője, réttye elég, tűzi fája szükségeikhez képest, káposztássa, kender földjei jók, ’s malma helyben, első Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Ipoly-Bolyk, magyar falu, Nográd vgyében, 506 kath. lak. – Kath. paroch. templom. Van jó szántó földje, erdeje, hasznos rétje, és az Ipoly vizén malma. Itt született Katona István kanonok, nevezetes történetirónk. F. u. h. Coburg. Utolsó post. Ipoly-Ságh.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Pincznek szomszédja Ipoly-Bolyk, mely arról nevezetes, hogy itt született 1732 deczember 18-án Katona István, hazánk egyik legnagyobb történetírója, ki a jezsuiták rendjébe lépvén, előbb Nagy-Szombatban, majd Budán, végre Pesten az egyetemen a történelem tanára lett; utóbb világi pap, majd kalocsai kanonok és apát volt. Meghalt 1811-ben. Neve hazáján túl is ismeretes lőn. Húsznál több önálló munkáján kivűl csupán a „Historia critica Ducum et Regum” czímű alapvető történelmi műve 43 vastag kötetből áll és máig becses forrásmunkáúl szolgál.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Bolyk. (Előbb Ipoly-Bolyk.) Ipolymenti magyar kisközség 97 házzal és 512 róm. kath. vallású lakóssal. Postája, távírója és vasúti állomása Losoncz. Eredetileg a Kacsics nemzetség ősi birtoka. A helység az e nemzetségből származó Simon bán (1213-1229) birtoka volt, a kit a Gertrud királyné elleni összeesküvés részeseként 1229-ben összes birtokaitól megfosztottak; de Simon bán fiának: Jánosnak 1255-ben sikerült a nemzetség itteni javait visszaszerezni. A XIV. század első felbéen Záh Feliczián birtokában találjuk. Záh Feliczián merénylete után összes javai elkoboztatván, azokat I. Károly király 1332-ben az Ákos nembeli Cselen fia Sándor fiainak adományozta. 1467-ben Divény várához tartozott, 1471-ben Somoskő várának tartozékai közé számítják s ekkor a Guthi Országh és a Lossonczy családok birtokában találjuk. Az 1548. évi adóösszeírás alkalmával a Lossonczyak és Balassa Zsigmond, 1598-ban Petheő Tamás volt a helység földesura. A török hódoltság alatt nem pusztult el. 1636-ban gróf Forgách Ádám itteni birtokait Wesselényi Ferencznek zálogosította el. 1665-70-ben Koháry Istvánné Balassa Judit volt itt birtokos. 1715-ben 13 magyar, 1720-ban 17 magyar háztartást vettek fel itt az összeírásba. 1770-ben, az úrbéri rendezés alkalmával Balogh János, Gellén Sándor, Balogh István, Sipos Sámuel, Szilassy György, Lessenyey Imre, Somogyi Péter, Jáni özvegye és Vajdai özvegye voltak a helység földesurai. Itt született 1732. decz. 13-án Katona István történetíró († 1811), aki szülőföldje iránti kegyelete jeléül itt díszes templomot építtetett, melyet 1889-ben állítottak helyre. A XIX. század első felében Szilassy József, Szabó Márton, Zmeskál Gábor, Gellén Dávid, a báró Orczy, a Sipos és más családok bírtak itt földesúri joggal. 1802 okt. 22-én az egész helység leégett és ekkor pusztúltak el a plebánia anyakönyvei és irományai is. Jelenleg id. és ifj. Szilassy Aladár, Zachar Gusztáv és Lázár a helység legnagyobb birtokosai. A róm. kath. plebánia 1397-ben már fennállott. A község lakosai olvasókört tartanak fenn. A volt úrbéres gazdáknak gőzmalma is van itt. Ide tartoznak: Alsó- és Felsőnyirjes és Pokorny-puszták.

Magyar Katolikus Lexikon

Bolyk, Ipolybolyk, v. Nógrád vm. (Boľkovce, Szl.): plébánia a v. esztergomi, majd rozsnyói egyhm. füleki esp. ker-ében. - 1320: Bolk. Tp-át 1397 e. Szt Dénes tiszt. sztelték. Anyanyelve 1840: m.; 1910: m.; 1940: m., szl. - Filiája 1917: Pinc. - Lakói 1840: 544 r.k., 4 ev., 21 egyéb vall., össz. 569; 1910: 447 r.k., 17 ev., össz. 464; 1940: 424 r.k., 28 ev., 3 ref., össz. 455, 1970: össz. 677, 39,1 %-a m.; 1991: össz. 617, m. 204 (33,06%); 2001: össz. 669, m. 169 (25,26%). **

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Bolyk. Első okleveles említését a XIII. század elejéről találjuk. A Kacsics-nembeliek ősi fészke s 1213— 1229 között az e nemzetségből származott azé a Simon báné volt, akit a Getrudis királyné — II. Endre királyunk hitvese — elleni összeesküvésben való részvétele miatt 1229-ben jószágaitól megfosztottak. Alig negyed évszázad multán Simon bán fia Jánosnak sikerült azonban a nemzetség bolyki birtokát is visszaszerezni. A Kacsics-nemzetség után a XIV. században Zách Felicián kezére került, de tőle I. Károly az ellene elkövetett merénylet miatt elkobozta és 1332-ben Cselen fia Sándor fiainak ajándékozta. 1467-ben mint divényi várbirtokot jegyezték fel, míg 1471-ben már somoskői várföld s Országh Mihály nádor és a Lossonczy-család uradalma. A török eltakarodása után gróf Forgách Ádám a földesura. Későbbi birtokosok itt többek között a gróf Koháry-, Gellén-, Szilasy- és báró Orczy-családok. 1802-ben tűzvész hamvasztotta el. Plébániája már 1397-ben létezett. Az itt született Katona István történetíró (1732—1811) templomot építtetett a községben. A község területe 1953 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 491. Hozzátartozik: Alsónyírjes és Felsőnyírjes.