Magyardiószeg

A Kisalföldön, a Mátyusföld középső részén, a Vízköz és Alsó-Vágmente kistájak határánál fekszik a Dudvág partján. Teljesen egybeépült a tőle délnyugatra elterülő Németdiószeggel.

Közigazgatás

1943-ig önálló kisközség, azóta Diószeg városrésze. 1920-ig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után is a Galántai járáshoz. 1943-ban egyesítették Magyardiószeggel. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nyitra-Pozsony k.e.e. vármegye, Galántai járás). Magyardiószeg község területe 24,85 km² volt, az egyesített Diószeg területének 85,5 %-át alkotta. Területét később beolvasztották Diószeg kataszterébe.

Népesség

1910-ben 2997, 1921-ben 3279, 1939-ben 3760, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 2011-ben a városrész lakossága 3244 volt, itt élt az összlakosság 59,2 %-a. Ebből 3095-en éltek Magyardiószegen, 149-en Újhelyen.

Történelem

Ld. Diószeg

Mai jelentősége

Ld. Diószeg

Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99

DIÓSZEG. Népes magyar falu Poson Vármegyében, birtokosai valának a’ Sz. Klára Szerzetbéli Apátzák, most a’ Religyiói kintstár, lakosai katolikusok, és más félék, fekszik puszta Födémes, és Galanta között, Dudvág vize mellett, Kis Matsédhez fél órányira, számos vendég fogadók vagynak körűlötte; határja gazdag, legelője nagy, fája elég, réttyei jók, halászattya hasznos, első Osztálybéli.

Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851

Diószegh, Pozson m. magyar–német mező-város, a Dudvágh mellett, a Nyitrától Pozsonyba vivő országutban, az utolsó várostól 5 mfdnyire: 1483 kath., 74 evang., vagyonos lakosainak 10/13 magyar, 3/13 német. Van itt kath. paroch. templom, nagy emeletes vendégfogadó, csinos urasági tiszti lakás. Róna határja igen termékeny; rétje, legelője bőven; erdeje szép. Az uraság juhnyája több ezerre megyen, tehenészete is derék. A lakosok igen jó lovakat nevelnek; gabonával, s köleskásával kereskednek. F. u. gr. Eszterházy Vinczéné. Ut. p. Cseklész.

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 1886-1901

Innen éjszaknyugatra az állami vasút mentén van a nagy czukorgyáráról nevezetés Magyar-Diószeg nagyközség Újhely pusztával és Kerékcsárda teleppel.

Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914

Magyaridószeg, mátyusföldi kisközség, magyar-, német- és tótajkú lakosokkal, kik között a róm. kath. vallású magyarok vannak a legtöbben. Házainak száma 299, lakosaié 2722. Körjegyzőségi székhely. Nevét a hajdan határában állott diófaerdőtől vette, melyet IV. Béla királynak 1252. évi oklevele említ. 1301-ben Dudwagy Miklós az ura, kinek már ősei birtokosai voltak. Bővebben

A visszatért Felvidék adattára (1939)

Magyardiószeg. Nevét a hajdan határában állott diófaerdőtől vette, melyet IV. Béla 1252. évi oklevele említ. Legősibb birtokosa a Dudwagy-, vagy más feljegyzés szerint Dudvágszegi-család volt s 1337-ben Orros Péterre szállott, de I. Károly Morochuk comesnek adományozta. Az idők folyamán a Dudvágszegi-család visszaszerzi itteni birtokát, de családnevüket 1470-ben már Dyoszegi-nek írják s ehhez hasonlóan Dyosic alakban jegyezték fel a község nevét a pápai tizedszedők. Bővebben

K. Thúry György (szerk.): Nyitra - Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék. A felvidéki útmutató gyűjteménye (1940)

Magyardiószeg kk. galántai járás. Nevét hajdan a határában fekvő diófa erdőtől vette, amit IV. Béla király oklevele említ. Területe: 5.599 k. h. Lakosság: 3.760. Ebből: magy.: 3.215, ném.: 130, szlovák: 410. Magy. beszél; 3.565. Vallás szerint: r. k. 3.593, ref. 3, ev.: 48, izr.: 113. Fb. I. 1, II. 15, III. 121. Népsűrűség: 116.7. Lakóház: 322. Községi bíró: Bondor Imre. Bővebben