Áttekintés
Csallóközi járás
A Kisalföldön, a Felső-Csallóköz és az Alsó-Csallóköz határán fekszik. Teljesen egybeépült Felsőnyárasddal.
Közigazgatás
1940-ig önálló kisközség, azóta Nyárasd egyik településrésze és kataszteri területe. 1920-ig kisközségként (1871-ig mezővárosként) Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi (Alsócsallóközi) járásához tartozott, majd Csehszlovákiához csatolása után is a Dunaszerdahelyi járáshoz. A két világháború közötti időszakban a korábban hozzá tartozó Bélét (7,00 km²) Ekecshez csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Dunaszerdahelyi járás). 1921-ben 31,12 km²-es területe Béle elcsatolásával 24,12 km²-re csökkent, a községterület 69,3 %-át alkotja.
Népesség
1921-ben 1547, túlnyomórészt magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 2011-ben 1903-an (a kataszterileg hozzá tartozó Bélével együtt 2063-an) éltek itt, a község lakosságának 62,5 (67,8) %-a.
Történelem
Első okleveles említése 1133-ból való, amikor is Tamás esztergomi érsek engedélyt ad Villa Naryasban kápolna építésére. Nevének további megjelenési formái: 1291-ben Terra episcopatus Nitriensis Nayras (Nyitrai püspökség földje, Nyárasd), 1421-ben Nyarasd, 1773-ban Alsó Nyárosd, 1927-ben Dolny Ňáražd, 1940-ben Nyárasd, 1948-ban Topoľníky. 1237-ben IV.
Mai jelentősége
Ld. Nyárasd
Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796-99
Alsó Nyárosd. Magyar mező Város Posony Várm. földes Ura G. Pálfy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik a’ Alsó Csalóközi járásnak szélén, Pap Nyárosd tövében, határja két időre van osztva, terem rozsot, árpát, zabot, kukoritzát, kendert, lent; legelője, réttye elég, erdeje kevés, szőleje nints, határját néha a’ Duna meg önti, piatzozása Szerdahelyen, ’s Komáromban, Országos vásárja négyszer esik, héti vásárja tsötörtökön, só ház is van benne, fa árúlása nevezetes.
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
Nyárasd (Alsó), magyar m. v., Poson vgyében, a Posonból Komáromba vivő országutban, Bőőstől 7 1/2 ut. p. Komáromtól pedig 5 mfdnyire. Számlál 1020 kath., 9 evang. 5 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Nagy vendégfogadó; több urasági tiszti lakás és gazdasági épület. Tágas határja igen termékeny; rétje, legelője bőven; erdeje kevés. Lakosai sok szarvasmarhát, lovat, az uraság pedig sok juhot tartanak. Országos vásárjai szarvasmarhákra nézve ismeretesek. F. u. gr. Pálffy Ferencz.
Borovszky: Magyarország vármegyéi és városai 1896-1914
Alsónyárasd, az Alsó-Csallóközön fekvő magyar kisközség, melynek 188 háza és 1616 lakosa van; de az utolsó népszámlálás csak 1498 lakost talált itt. Vallásuk róm. kath. Hajdan csak egy Nyárasd állott fenn és a mai Alsó- és Felsőnyárasd egy község volt, melyet csak a tagosításkor osztottak ketté, a mikor az egyik fele Nyárasd néven, a másik, ezzel teljesen összeépített fele pedig Papnyárasd, vagy Papszer néven szerepelt.
Magyar Katolikus Lexikon
Alsónyárasd, Nyárasd, v. Pozsony vm. (Dolný Ňáražd, Szl.): plébánia a v. esztergomi egyhm. dunaszerdahelyi esp. ker-ében. - 1755: alapították. Tp-át 1307 k. ismeretlen tit-ra sztelték. Mai Kisboldogasszony-tp-át 1853: építették. Kegyura 1880: gr. Pálffy János. - Filiája 1917: Felsőnyárasd. - Lakói 1840: 925 r.k., 15 ev., 1 ref., 22 izr., 40 egyéb vall., össz. 1003; 1910: 1433 r.k., 2 ev., 25 ref., 27 izr., össz. 1487; 1940: 2282 r.k., 1 g.k., 7 ev., 12 ref., 17 izr., 2 egyéb vall., össz. 2321. ** Némethy 1894:10. - Schem. Strig. 1917:180.
Lacza Tihamér
Vegyész, tudomány- és művelődéstörténész, irodalomkritikus, szerkesztő.
Négy éves
koráig lakott Bátorkeszin. Általános iskolai tanulmányait Köbölkúton végezte (1964), az érsekújvári gimnáziumban érettségizett 1967-ben. A prágai Károly
Egyetem Természettudományi Karán tudományos kémiából szerzett oklevelet
1972-ben. (1969–1970-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt.)
1972–1975-ben
Pozsonyban
a Szlovák Tudományos Akadémia Polimer
Intézetének munkatársa, a polimerek elektronspin-rezonanciás spektroszkópiai
vizsgálatával foglalkozott.
1975–1995-ben
a pozsonyi
Hét kulturális és közművelődési hetilap szerkesztője, 1989 decemberétől
1995 májusáig főszerkesztője volt. 1995–2013 között a
Szlovák Rádió magyar adásának (Pátria Rádió) szerkesztő-riportere.
1997–1998-ban a pozsonyi magyar gimnázium óraadó biológiatanára, 2001–2005-ben
a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett nappali tagozatának óraadó
tanára (tudomány- és technikatörténet), 2003–2009-ben a Szabad Újság hetilap kulturális rovatának szerkesztője,
2004–2008-ban a komáromi Selye János Egyetem óraadó tanára (magyar
művelődéstörténet). 2018 áprilisától a ma7.sk internetes portál szerkesztője.
Újságírói
és szerkesztői tevékenysége elsősorban az irodalommal, a sajtótörténettel, a
zene- és képzőművészettel, a művelődés- és tudománytörténettel, valamint a
tudományos ismeretterjesztéssel kapcsolatos. Az
1970-es években elbeszéléseket, az 1980-as és 1990-es években ismeretterjesztő
hangjátékokat is írt.
Mintegy
45
tankönyvet és több szakkönyvet (pl.: Geológia, 1988; A zöldségfélék betegségei és kártevői,
2005; A díszfák betegségei és kártevői,
2005; A gyümölcsfák és a szőlő betegségei
és kártevői,
2007; Lengyel Tünde–Várkonyi Gábor: Báthory
Erzsébet, 2010.) fordított csehből és szlovákból magyarra.
1989–1993-ban
a Csemadok OT Elnökségének tagja, 1990-ben egyik alapítója és 1996-ig alelnöke
volt a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaságnak. 1990-től tagja a Szlovákiai
Magyar Írók Társaságának, 2008–2013 között a Tudományos és Ismeretterjesztő
Szekció elnöke. 1990-től tagja a Szlovákiai Fordítók Társaságának.
Díjai: Madách
Imre–nívódíj (1985); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj
(2007); Palást község polgármesterének díja (2010); Magyar
Köztársasági Aranyérdemkereszt (2011); a szímői önkormányzat Jedlik Ányos-díja
(2012).
Jelenleg Nyárasdon él.
Főbb művei: Ember a szóban (irodalomkritikák), 1985; Ki kicsoda
Kassától–Prágáig? (társszerző), 1993;
A magyar tudomány évszázadai I–II. (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 1994;
1996; A magyar sajtó Szlovákiában 1945
után (In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II.
Oktatásügy, közművelődés, sajtó, p. 378–426), 1998; Gondolatokból épült katedrális (tudománytörténeti tanulmányok Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel), 2001; A mi huszadik századunk (tudománytörténeti
tanulmányok, társszerző), 2001; Utazók, felfedezők,
hódítók, kalandorok (földrajztörténeti tanulmányok), 2003; Az ókor emlékezete. A
sziklarajzoktól az ábécéig (írástörténeti monográfia), 2004; A cseh/szlovákiai magyar
irodalom lexikona 1918–2004 (társszerző) 2004; Séta egy kertben (irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányok), 2005; Bűvös táblázat. A kémiai
elemek kultúrtörténete (kémiatörténeti monográfia), 2006; Tankönyvek hősei I. (tudománytörténeti
tanulmányok), 2008; A pálya szélén, avagy
egy szigetlakó feljegyzései (irodalmi, művelődéstörténeti tanulmányok, publicisztikai cikkek), 2009; Hősök (tudománytörténeti tanulmányok, társszerző),
2009; A
stresszelmélet megalkotója. Tudományos tanácskozás Selye János születésének
100. évfordulója alkalmából (szerkesztő és társszerző), 2009; A tudomány
szolgálatában. A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom
képviselőinek arcképcsarnoka (életrajzok), 2010; Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör
története,
2012; Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és
Ozogány Ernővel – tudomány- és technikatörténeti tanulmányok), 2013; A tudomány apostolai I. A-K (felvidéki
tudóslexikon), 2013; A tudomány apostolai
II. L-ZS, 2014; Táncba szőtt
történetek. A prágai Nyitnikék története (szerk.), 2017.
Nemzetiség
| Nemzet | Fő | Arány |
|---|---|---|
| magyarok | 1 523 | 98% |
| szlovákok | 5 | 0% |
| németek | 2 | 0% |
| egyéb | 17 | 1% |
| összlétszám | 1 547 |


