Alsócsitár

Költő, pedagógiai szakíró, főiskolai oktató. 

Apja, Hevessy István, gímesi körjegyző volt. Gyermekkorát részben már Nyitrán töltötte. 1915-től és a két világháború között a  nagyfalusi ( Berencs) iskolában tanított, melynek 1929-től igazgatónője lett. Magántanórákat is adott.
A helyi népművelés keretében színdarabokat rendezett. 1942-ben a helyi magyar iskolát megszüntették, ezért  Csitárra helyezték át.
A magyar iskolák újra nyitását követően előbb  Nyitragerencsérre, majd az 1950-es években  Pogrányba került. A Nyitrai Pedagógia Kar Pedagógia Tanszékén dolgozott, módszertannal foglalkozott. A nyitrai temetőben nyugszik.
Bekapcsolódott az akkori nyitrai magyar irodalmi és kulturális életbe.
Versei főként a helyi lapokban, például a Nyitramegyei Szemlében, a Nemzeti Kultúrában és a Népakaratban, a Nyitravármegyében, a  Magyar Családban és az  Esti Újságban jelentek meg.
Javarészt Berencsen írta regionális értékű munkáit. Verseit és prózáját az 1935-ben megjelent Nyitrai írók könyve és a Magyar Album közölte. Önálló verseskötetében 30 verset adott közre. A Sárbilincsben volt a Híd könyvsorozat egyetlen verseskötete. Állandó visszatérő témája az elmúlás, a falu fojtó magánya, a pártában maradt leány keserűsége, a nagyváros csillogásától, irodalmi és kulturális életétől elzárt költő nosztalgiája, a tanítói hivatás örömei és keservei.
Műve: Sárbilincsben, 1936.

Nyelvész, egyetemi oktató.

Szakterülete a fonetika, a fonológia, a magyar és a finnugor nyelvtörténet, a dialektológia, a lexikológia és a kontrasztív nyelvészet. Fő művének a Magyar nyelvtörténet c. munkáját tartják, amelynek magyar hangtörténeti fejezete az egyetemes magyar nyelvtudomány viszonylatában is alapvető jelentőségű. A mai nyelvjárások több, eddig fel nem ismert összefüggésére hívta fel a figyelmet.

Pozsonyban érettségizett (1935), majd a Comenius Egyetemen szlovák–magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1944). Ezt követően néhány kiadói év után (Pravda), 1953–1983 között az egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, majd docense. 1976–1979-ben Finnországban vendégtanár. Szakterülete a fonetika, a fonológia, valamint a magyar és a finnugor nyelvtörténet. Chrenka Edittel és Kazimír Máriával összeállított egy szlovák–magyar és magyar–szlovák zsebszótárt. Ág Tiborral közösen felvidéki magyar népballadakötetet adott ki (Vétessék ki szóló szívem, 1979).

Pozsonyban hunyt el 2005. április 24-én.

Nyelvész. Kutatási területe Zoboralja, elsősorban Kolon nyelvjárása, nyelvhasználata.

1974-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen magyar–latin–történelem szakán végzett

1974–1980-ban a nyitrai magyar gimnáziumban, majd ennek megszűnte után a szlovák gimnáziumban tanított történelmet 1985-ig.

1985–1990-ben a koloni gyermekotthon tanára, 1990-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola (később Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara) Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, 2001-től megbízott tanszékvezetője. 2000-ben PhD-fokozatot szerzett, 2005-től egyetemi docens. Tanulmányai, közleményei szlovákiai magyar és szlovák, valamint magyarországi folyóiratokban, tanulmány-kötetekben, évkönyvekben jelennek meg. 1993-ban az MTA Magyar Nyelvtudományi Társasága nyelvjárásgyűjtő tevékenységéért Csűry Bálint Emlékéremmel tüntette ki.

Főbb művei: Dynamika lexikálnych slovakizmov v kolíňanskom nárečí (A lexikális szlovakizmusok dinamikája a koloni nyelvjárásban, tanulmányok), 1994; Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban (tanulmányok), 2000; Funkcia školy v zachovaní jazyka maďarskej menšiny na Podzoborí (Az iskola funkciója a zoboraljai magyar kisebbség nyelvének megőrzésében, tanulmányok), 2000; A Nyitra-vidéki magyar nyelvjárások atlasza (tanulmányok), 2004.