Klobusic

Politikus, közlekedési és kereskedelmi miniszter.

Középiskolai tanulmányait Léván és Esztergomban, a jogot Budapesten végezte el. Már fiatalon igen energikus és határozott közéleti szereplő volt. Trencsénben lett megyei tisztviselő. Itt lapot alapított és szerkesztette magyar, német és részben szlovák nyelven. Ebben bátran bírált, főleg közigazgatási visszásságokat.

1875-től mint szabadelvű párti képviselő Tisza Kálmán híve volt. 1883-tól közlekedési államtitkár, 1886. december 29-től 1889. június 15-ig közmunka- és közlekedésügyi, ezután 1892. május 8-ig kereskedelemügyi miniszter.

Parlamenti képviselőként a közoktatás, a gazdaság és a közlekedés fellendítése érdekében buzgólkodott, miniszterként pedig erős kézzel és következetesen igyekezett megvalósítani nagyszabású terveit. Büszkén vállalta a „vasminiszter” jelzőt, ahogyan a sajtóban gyakran emlegették. Baross Gábor megreformálta a vasúti díjszabásrendszert, elindította a Vaskapu-csatorna építését a Dunán, az ő kezdeményezésére kezdték kiépíteni az Adriai-tengeri Fiume kikötőjét, létesítettek Budapest és Bécs között telefonkapcsolatot és alapították meg a Postatakarékpénztárt.

Fontos feladatnak tartotta az ország közlekedési és informatikai infrastruktúrájának a kiépítését, új gyárak és gazdasági vállalkozások alapítását és az ehhez szükséges szakemberek képzését is. Több mint 50 iskola elindítása kapcsolódik a tevékenységéhez. Megalapította a Postatakarékpénztárt, egyesítette a postát és a távírdát, kötelezővé tette az állami vasutaknál a magyar nyelven való levelezést a német helyett, a vasúti tisztviselőknél a magyar nyelvtudást. Nagy figyelmet fordított a hazai termékek népszerűsítésére, ennek érdekében hozta létre a Kereskedelmi Múzeumot, amely kezdetben afféle mintaraktárként szolgált.

Gyakran személyesen felügyelte az elképzelései nyomán elkezdett munkálatokat, és egy ilyen körút alkalmával a Vaskapunál megfázott és miután állapotát nem vette komolyan, a betegség elhatalmasodott rajta és az orvosok már tehetetleneknek bizonyultak. Szülőfalujához közel, az Illava melletti Klobusicon a magyar állam által építtetett mauzóleumban helyezték örök nyugalomra.

Budapesten hunyt el 1892. május 9-én.

Történész, egyetemi docens, elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség múltjával, a XX. századi csehszlovák-magyar kapcsolatokkal, a Kárpát-medence kisebbségeinek helyzetével foglalkozik.

Jóllehet a ma már Illavához csatolt Klobusicon született, gyermek- és serdülőkorát Alsószeliben töltötte, itt kezdte általános iskolai tanulmányait is. 1971-ben Galántán érettségizett, a pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet (1976).

1976–1977-ben az SZTA Történettudományi Intézetének ösztöndíjasa, 1977–1985-ben a Csehszlovák Tudományos Akadémia budapesti kutatócsoportjának ügyintézője, 1986–1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetének a munkatársa, 1995–1998-ban megbízott osztályvezetője, majd programigazgatója (Kisebbségkutató Műhely, 1998–2000-ben). 2001–2009-ben az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. 2009-től a komáromi Selye János Egyetem docense, 2009–2011-ben a Tanárképző Kar dékánja. 1977-től Budapesten él.

Számos magyarországi és külföldi tudományos szervezet, társaság tagja, több szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja.

Főbb művei: A szlovákok története, 1993; Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika 1867–1918, 1995; A közép-európai államok kapcsolatai, 1997; Duna táji dilemmák. Nemzeti kisebbségek – kisebbségi politika a 20. századi Kelet-Közép-Európában, 1998; Közösségi léthelyzetek – közösségi alternatívák, 2004. Társszerzője több kiadványnak is: Otthontalan emlékezet. Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára (Molnár Imrével), 2007; Regionálna a národná identita v maďarskej a slovenskej histórii 18.-20. storočia. Regionális és nemzeti identitásformák a 18-20. századi magyar és a szlovák történelemben (Štefan Šutajjal), 2007; Beneš-dekrétumok és a magyar kérdés 1945–48 (Popély Árpáddal és Štefan Šutajjal), 2008.