Nagyszombat

jezsuita író, egyetemi tanár. 1648-ban lépett a jezsuita rendbe. Tanulmányait Bécsben és Grazban végezte, majd ugyanitt lett a filozófia és a teológia tanára. Később a nagyszombati egyetemen tanított, amelynek rektora is volt egy időben. 1666-ban ő alapította újra a nagyszombati egyetemi nyomdát, amely 1663-ban leégett. Hittérítőként Erdélyben is működött.

jezsuita pap, egyetemi tanár, rozsnyói kanonok

Számos műve közül talán a legfontosabb a Nagyszombatban és Bécsben 1754–1764 között kiadott többkötetes Institutiones Logicae et Metaphisicae. Fizikai és földrajzi témájú művet is írt. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerűen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az első ilyen munkák egyike volt. Jelentős vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

1733. október 14-én Trencsénben lett a Jézus Társaság tagja. 1735-ben Gyöngyösön grammatikát tanított. 1736–1739-ben a Nagyszombati Egyetemen bölcsészetet, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Egyik mestere Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) csillagász, matematikus volt. 1739-től néhány évig Szakolcán, Egerben tanított, majd visszakerült Nagyszombatba, ahol elvégezte a négyéves teológiai kart is. 1745–1747-ben Besztercebányán és Nagyváradon tanított, majd ismét Nagyszombatba került, ahol 1748–1749-ben az egyetem etikai tanszékén oktatott. A jezsuita rend megbízásából 1750-ben a bécsi egyetemen logikát adott elő, de hamarosan ismét a nagyszombati, egyetemen logikát, fizikát és matematikát tanított. 1757-ben a teológiai kar egyháztörténeti tanárává nevezték ki és ettől kezdve bölcseletet és teológiát oktatott. 1771-ben lett a Nagyszombati Egyetem rektora, ezt a tisztségét azonban csak 1773-ig tölthette be, miután a jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa feloszlatta. Jaszlinszky később Rozsnyón lett kanonok és a városban hunyt el.

Jogi tanulmányai után királyi táblai jegyzőként helyezkedett el – részt vett az országgyűléseken is. 1817-ben Pozsony vármegye főjegyzője lett, hat évvel később megyei alispán. 1825-ben országgyűlési követté választották, ekkor Nagy Pál mellett a magyar nyelvért küzdött. Pályája során szépen haladt a ranglétrán, nádori ítélőmester, udvari tanácsos, országgyűlési előadó, kincstárnok és külügyminisztériumi államtanácsos is volt. Élete végén többnyire Pozsonyban és csallóközi birtokain élt visszavonultan. 

Történeti értekezései az Uj Magyar Muzeumban (1858-59), Magyar Akadémiai  Értesítőben (1859-61) és a Magyar Tudományos Értekezőben (1862) jelentek meg; az Egyetemes Magyar Encyclopaediába történeti s jogtörténeti cikkeket irt.

Főbb művei: Commentariorum ad historiam status jurisque publici Hungariae aevi medii libri XV. Posonii, 1847. (3 kötet), A párthus és hun-magyar scythákról 1860