Besztercebánya

jezsuita pap, egyetemi tanár, rozsnyói kanonok

Számos műve közül talán a legfontosabb a Nagyszombatban és Bécsben 1754–1764 között kiadott többkötetes Institutiones Logicae et Metaphisicae. Fizikai és földrajzi témájú művet is írt. A fizikáról írt egyetemi tankönyve, amely korszerűen foglalja össze a 18. sz. közepének ismereteit, hazai viszonylatban az első ilyen munkák egyike volt. Jelentős vizsgálatokat folytatott a biológia területén is.

1733. október 14-én Trencsénben lett a Jézus Társaság tagja. 1735-ben Gyöngyösön grammatikát tanított. 1736–1739-ben a Nagyszombati Egyetemen bölcsészetet, logikát, fizikát, metafizikát tanult. Egyik mestere Kéri Borgia Ferenc (1702–1768) csillagász, matematikus volt. 1739-től néhány évig Szakolcán, Egerben tanított, majd visszakerült Nagyszombatba, ahol elvégezte a négyéves teológiai kart is. 1745–1747-ben Besztercebányán és Nagyváradon tanított, majd ismét Nagyszombatba került, ahol 1748–1749-ben az egyetem etikai tanszékén oktatott. A jezsuita rend megbízásából 1750-ben a bécsi egyetemen logikát adott elő, de hamarosan ismét a nagyszombati, egyetemen logikát, fizikát és matematikát tanított. 1757-ben a teológiai kar egyháztörténeti tanárává nevezték ki és ettől kezdve bölcseletet és teológiát oktatott. 1771-ben lett a Nagyszombati Egyetem rektora, ezt a tisztségét azonban csak 1773-ig tölthette be, miután a jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa feloszlatta. Jaszlinszky később Rozsnyón lett kanonok és a városban hunyt el.

Római katolikus pap, filozófus, közíró.

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik eszmei előkészítőjét látják benne, a maga korában modern filozófiai és természetbölcseleti nézeteket hirdetett, sőt egy könyvben is összefoglalta gondolatait. Ennek kéziratát megküldte az MTA-nak is, de ott nem értettek egyet a mű tartalmával és visszaküldték neki a szöveget, amely aztán elkallódott.

Egy szlovák posztókészítő fia volt és a nyitrai gimnáziumban tanult meg magyarul és latinul. 1827-től Pesten a központi papi szeminárium növendéke volt, ahol a német, később a francia és az angol nyelvet is elsajátította. Ihász Gábor Györggyel és másokkal megalapította a Magyar Nyelvművelő Társaságot. 1831-ben Nyitrán szentelték pappá, és a teológia tanára lett a helyi szemináriumban, majd pap Nagyugrócon és Németprónán.

1837-ben felhagyott a lelkészi szolgálattal és Pestre költözött. Egyre élesebben bírálta az egyház merev álláspontját számos gyakorlati kérdésben, végül 1845-ben kilépett a r. k. egyházból.

A szabadságharc bukása után külföldön bujdosott, de a belviszonyok jobbra fordulása után sem publikálhatott a saját neve alatt, hanem álnéven jegyezte cikkeit és fordításait. Filozófiai gondolatait, amelyek elsősorban Ludwig Feuerbach nézeteire támaszkodnak, a legátfogóbban a Lipcsében 1847-ben megjelent önéletrajzi munkájában (Johann Horárik's Kampf mit Hierarchie und Kirche in den Jahren 1841-45 – Horárik János harca a hierarchia és az egyház ellen az 1841-45. években) foglalta össze.

Utolsó éveiben Besztercebányán lakott testvérénél. Végrendeletében azt kérte, hogy pap ne búcsúztassa és tetemét adják át az orvostanhallgatóknak boncolás céljából. Ezt végül nem teljesítették, de a pap, aki temetni szerette volna, el sem kezdhette beszédét a sírnál, mert váratlanul nagy zápor zúdult a gyászolókra.

Főgimnáziumi tanár, entomológus.

Alsószabadiban született 1850. január 5-én.

A gimnáziumot Nagyszombatban, majd Besztercebányán végezte, ahol 1868-ban érettségizett. A Budapesti Tudományegyetemen tanult tovább. 1869-1870-ben egyéves önkéntes Bécsben. 1871-től a besztercebányai gimnázium próbaéves, 1872-től helyettes tanára. 1873-ban tanári vizsgát tett és Aradon helyezkedett el. 1885-1894 között a trencséni gimnázium tanára. A trencséni egyesületek tagja. 1885-től a Trencsénvármegyei Természettudományi Egylet másodtitkára, 1886-tól titkára.

Számos előadást tartott. Kutatásait az egylet és a gimnázium évkönyveiben közölte. Több szlovákiai természeti élőhely leírója. Főként rovartannal és botanikával foglalkozott.

1891-től a Magyar Turista Egyesület Vágvölgyi osztályának választmányi tagja. A természettudomány népszerűsítője volt, tanítványa volt Jozef Laco szlovák entomológus is. Pedagógiai szaklapokban, évkönyvekben publikálta dolgozatait természetjárásairól, az élelmiszerhamisításról, a gombákról, a rovarokról, a filoxérajárványról és egyebekről.

Fia, Petrogalli Oszkár (1877–1925) ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő, újságíró.

Aradon született 1877. október 4-én.

Apja Petrogalli Artúr tanár, természettudós, anyja Hülley Lujza.

A trencséni gimnáziumban tanult, majd a Budapesti Egyetemen szerzett jogi diplomát.

Ezt követően 1922-ig Besztercebányán lett ügyvéd, ahol a helybeli Figyelőt is szerkesztette.

1906–1910 között a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselője volt. A csehszlovák államfordulat után hónapokig az illavai börtönben tartották fogva. A szlovákiai magyar politikai élet egyik szervezője, fő törekvése a szlovákiai magyar politikai erők egységének megteremtése volt.

1922-től a losonci székhelyű Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodájának vezetője és a Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője volt.

Szlovákiában az elsők között foglalkozott a daganatos betegségek gyógyításával.

Középiskolai tanulmányait Besztercebányán és Pozsonyban végezte. Orvosi tanulmányait Budapesten kezdte, de az impériumváltást követően Prágában fejezte be 1920-ban.

Orvosként eleinte Prágában működöt, majd Pozsonyba került, később kórházigazgató lett Turócszentmártonban, végül a kassai tudományegyetem orvosi karán volt a nőgyógyászat tanszékvezető professzora.

Pozsonyban hunyt el 1980. február 14-én.

Régész, tanár, történeti író.

Körmöcbányán érettségizett (1933). Pozsonyban előbb beiratkozott az evangélikus teológiára, majd az Állami Pedagógiai Akadémia hallgatója lett, ahol 1935-ben népiskolai tanítói oklevelet szerzett.

1935–1948 között Ruttkán, Szklabonyaváralján, Zólyombrézón, Nagyszalatnán, Zólyomban tanított. 1937-ben evangélikus hitoktatói, 1940-ben a szlovák nyelv, a földrajz és a történelem oktatására is jogosultságot szerzett, közben már Zólyomban volt tanár.

1942-ben kezdeményezte egy helytörténeti múzeum létrehozását Zólyomban, ez 1944-ben nyílt meg. 1945–1949-ben a pozsonyi Szlovák Egyetemen tanult és gimnáziumi tanári képesítést szerzett földrajz–történelem szakon.

1948–1952-ben a Zólyom melletti radványi/Besztercebánya Állami Mezőgazdasági Levéltár igazgatója, 1952–1962-ben a besztercebányai Kerületi Múzeum munkatársa volt. Ebben az időszakban több fontos vaskori ásatást irányított (Zólyom, Pereszlény, Ipolyság, Gyűgy, Karvaly, Nagyszalatna, Besztercebánya, Méhi, Derezsnye, Várgede). 1962–1977-ben a Közép-szlovákiai Műemlékvédelmi Hivatal osztályvezetőjeként is folytatta régészeti ásatásait (Körmöcbánya és Besztercebánya középkori építészeti maradványainak feltárása).

Numizmatikával is foglalkozott.

1977-től Pozsonyban élt. A magyarok őstörténetéről írt szlovák nyelvű tanulmánya kéziratban maradt.

1992-ben a zólyomi múzeum megalapításának 50. évfordulója alkalmából emléklapot kapott.

Főbb művei: Mi? My?, 1943; Praveké osídlenie stredného Slovenska, 1965; magyarul: Gömör az őskorban, 1971; Súpis hnuteľných pamiatok stredoslovenského kraja, 1972.

Pozsonyban hunyt el 1994. február 20-án.

irodalomtörténész, egyetemi tanár. A budapesti ELTE-n 1974-ben szerzett magyar–szlovák szakos tanári oklevelet. 1974–1997 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola (később Konstantin Filozófus Egyetem) Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója volt. 1997-től a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztikai Tanszékének vezetője és professzora. 2001–2004-ben az egyetem dékánhelyettese, később dékánja volt. 

Főbb művei: Folytatás és változás, 1984; Két költő nyomában, 1995; Az irodalom lehetőségei, 1996; Az irodalomértés horizontjai, 2000; Hungarológia és önismeret, 2012.